Ne érd be konzervvel!

Ez most komoly! A Pannon Filharmonikusok ötletpályázatot ír ki a 8-14 éves korosztály számára szóló program fejlesztéséhez. Fiatalok, szülők, nagyszülők és pedagógusok elképzeléseit várjuk, a legkreatívabbakat pedig díjazzuk is.” – így kezdődik a PFZ felhívása.

És a folytatás is érdekes: “Kamasz vagy és tudod mi a jó Neked, még akkor is, ha komolyzenéről van szó? Ne érd be konzervvel! Vesd papírra az elképzeléseidet és zsebeld be a legaprólékosabban kidolgozott ötletért járó nyereményeket. A fiatalok mellett a szülök, nagyszülők pályaanyagát is várja a zenekar. Ezt élvezném!, Ide elvinném!, Ezt díjaznám! címekkel, három kategóriába sorolva, eltérő témákat kidolgozva adhatnak be kreatív elképzeléseket a pályázók.

A pályázat kiírásának a célja a tizenéves korosztályt megszólító program fejlesztése, hogy a digitális korban élő gyerekeknek úgy mutassa meg a komolyzene gazdagságát, az élőzene-hallgatás fontosságát és közösségteremtő erejét, a családi szabadidő eltöltésének e formáját, ahogy az a számukra a legnagyobb élményt nyújtja.

A minimum 2000 karakterből álló pályázati anyagot gyerekek, fiatalok csapatban, szülők, nagyszülők egyénileg vagy párban, pedagógusok pedig egyénileg küldhetik el word dokumentum formájában a palyazat@pfz.hu e-mail címre. Pályázhat minden termé¬szetes személy. Az elkészült anyagokat legkésőbb 2017. március 15-ig várja a Pannon Filharmonikusok, melyeket háromtagú zsűri bírál majd el, köztük Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója, Fükéné Walter Mária, a Pannon Filharmonikusok Tehetségtámogató és edukációs programjának pedagógiai szakértője, valamint Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, zeneigazgatói asszisztense.”

Forrás: Ne érd be konzervvel!

Zágrábi adventi vásár – különvonattal

Különvonatot indít a zágrábi adventi vásárra a MÁV-START november 26-án Pécsről. A vonatra csak menettérti jegy váltható, a különjárat belföldi utazásra nem vehető igénybe. A zágrábi pályaudvarról néhány perces sétával érhetők el a horvát főváros legszebb, ünnepi díszbe öltöztetett terei, karácsonyi kirakodóvásárai.

Karácsonyi és Adventi vásár Zagráb
Zágrábi adventi vásár (Fotó: Horvátországinfo.hu)

A zágrábi adventi különvonat november 26-án, szombaton 6 óra 51 perckor indul Pécsről, és 11 óra 3 perckor érkezik meg a horvát fővárosba, ahonnan 17 óra 47 perckor indul vissza Baranyába. A különjárat csak Szentlőrinc, Szigetvár, Barcs és Gyékényes állomásokon áll meg, de belföldi utazásra nem vehető igénybe. A vonatra csak menettérti (oda-vissza útra szóló) jegy váltható, ami – a felszállás helyétől függetlenül – a felnőtteknek egységesen 28 euróba, a 14 év alatti gyerekeknek 19 euróba kerül. A menetjegy magában foglalja a helybiztosítás oda-visszaútra vonatkozó díját is, így az utas mindkét irányban ugyanabban a kocsiban és ugyanazon a helyen utazik. A jegyek bármelyik nemzetközi jegypénztárban megválthatók.

Adventi vásár, Zágráb
Zágrábi adventi vásár (Fotó: Adrianet.hu)

A vasúttársaság egyébként naponta két pár menetrendszerinti járatot is indít a magyar fővárosból Horvátországba. Az Agram InterCity reggel 5 óra 45 perckor, illetve délután 16 óra 14 perckor, a Rippl-Rónai InterCity 14 óra 45-kor, illetve 21 óra 14 perckor indul a Keleti pályaudvarról Zágrábba. Az adventi időszakban is érdemes a horvát fővárosba látogatni. Az ünnepi díszbe öltözött Zágráb ugyanis tavaly – az „European Best Destinations” portálon rendezett szavazás alapján – elnyerte 2015 Európa legszebb adventi rendezvénye címét.

Az adventi járatról és a nemzetközi vonatokról további részletek a  MÁV Csoport weboldal utazási ajánlatai között találhatók. A Zágrábi adventi vásárról a Horvátországinfo.hu oldalán, valamint az Advent Zagreb oldalon  olvashatnak.

Finom támogatás

Szaloncukor támogatás
Finom támogatás

Finom támogatás – ezzel a szlogennel saját márkás szaloncukrot dob a piacra a Magyar Vöröskereszt. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco Magyarország hipermarketekben lehet megvásárolni.

A forrásbővítés új formájával jelentkezett tavasszal a Magyar Vöröskereszt, amely a hazai karitatív szervezetek közül elsőként vágott bele kereskedelmi tevékenységbe, sajátmárkás termékek forgalmazásával. A vállalkozást azzal a céllal hívták életre, hogy az adományok mellett kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz jussanak, melyet a kevésbé támogatott tevékenységeikre fordíthatnak. Emellett az emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani az adományozás új formájára, arra hogy a termékek közötti tudatos választásukkal segíthetik a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkáját.

Az új kereskedelmi modell felállításával népszerű és keresett termékek árusításába kezdett a Magyar Vöröskereszt. Tavasszal zseb- és fejlámpákat dobtak piacra gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve. A lámpákat a Media Marktban lehet megvásárolni az év végéig, hamarosan pedig országszerte közel 100 hazai villamossági és műszaki kiskereskedelmi üzlet is árusítani fogja azokat. A lámpák a harmadik hónaptól kezdve nyereséget termeltek, az eddig eladott 800 termék után többszázezer forinttal bővült a Magyar Vöröskereszt szabadon felhasználható anyagi erőforrása, amelyet a katasztrófavédelmi tevékenységük fejlesztésére fognak fordítani, amelyhez egyébként maguk a termékek is köthetőek.

A „látható támogatás” szlogennel és a Magyar Vöröskereszt logójával márkázott elemlámpák után az ünnepi szezonra tekintettel, szaloncukorral bővül a sajátmárkás termékek köre. A szlogen ezúttal „finom támogatásra” módosul.  A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco hipermarketekben lehet megvásárolni.

Forrás: Vöröskereszt

Decemberig fizethetünk a régi 20.000 Ft-ossal

A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal bevonja a régi, 2015 előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azt követően azok a készpénzes vásárlások során már nem lesznek használhatóak. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.

20000 Ft-os
20.000 Ft-os bankjegy, MNB

A 20 000 forintos bankjegyek cseréje – a körültekintő jegybanki előkészítésnek köszönhetően – kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad, jelenleg e címlet forgalom-ban levő állományának már közel 75%-át a megújított bankjegyek teszik ki. Fontos azonban, hogy a régi 20 000 forintos bankjegyek a bevonási határnapot követően sem veszítik el értéküket. A hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig –díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre a forgalomból bevont 20 000 forintos bankjegyeket.

Forrás: MNB