Bemutatták Bertók László Priusz című művének kibővített újrakiadását Pécsett

Bemutatták Bertók László Priusz című, a Kossuth-díjas költő ötvenes évekbeli meghurcolását megörökítő művének – dokumentumokkal, interjúkkal, fényképekkel és naplórészletekkel – kibővített újrakiadását kedden a pécsi Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.

A költőt az ötvenes évek közepén néhány barátjának levélben elküldött kamaszkori verséért, ifjúsági irodalmi kör alapításáért, iskolai újságszerkesztésért nyolc hónapos börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. Meghurcolásának, priuszának, illetve ezt követően nagy nehezen, évekkel később elért rehabilitálásának dokumentumait a maga hozzáfűznivalóival Bertók László először 1990-ben publikálta a Jelenkor folyóirat hasábjain. A visszaemlékezés 1994-ben jelent meg könyv formában. Az idén közreadott, kibővített újrakiadást a Magvető Kiadó gondozza.

Bertók László az esten elmondta: a kötet három – 1993-ban, 1999-ben és 2008-ban – vele készült interjút is tartalmaz, amelyek nemcsak a meghurcoltatásáról, hanem későbbi költői életművéről is szólnak. Az egyik beszélgetésből idézve kiemelte, hogy a Priusz “megírásakor adva voltak a nyomozói, ügyészségi, bírósági és egyéb iratok, csak közéjük kellett írnom, ami hiányzott: az igazságot, a falumat, a családomat és az életemet”.

A Priusz nemcsak az előző rendszer létrehozóiról, fenntartóiról, a megtorlást végzőkről szól, hanem azokról is, akikkel ők szemben álltak – mondta. Bertók László az akkor érte közbenjáró, az őt támogató emberekről úgy fogalmazott: “Volt egy másik Magyarország is, amely nem puskával, hanem szeretettel, odafigyeléssel próbált megmaradni és túlélni”. A szerző a Szegő Jánossal, a Magvető Kiadó szerkesztőjével folytatott beszélgetésben kitért arra is, hogy az őt nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélő bírósági határozatot 1990-ben nyilvánították véglegesen semmissé.

Bertók László az MTI kérdésére elmondta, a Priuszban megírt életesemények költői hangjára is hatást gyakoroltak. “Igyekeztem megvalósítani az álmaimat és nem lemondani semmiről, úgy hogy ne kellejen emiatt eladni magamat. És nem is adtam sosem” – mondta. Bertók László 1935. december 6-án született a Somogy megyei Vésén. 1975-től a Jelenkor című folyóirat belső munkatársa, 1999-től főmunkatársa lett. 1992-93-ban a Magyar Írószövetség elnökségi tagja volt, 1998 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 1965 óta Pécsett él.

Munkásságát több rangos elismeréssel jutalmazták. 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is átvehette.

Prof. Dr. Gerlinger Imre kapta a Vilmos püspök-díjat

Pécs Város a kiemelkedő tudományos munkáért járó Vilmos Püspök-díjat prof. dr. Gerlinger Imre egyetemi tanszékvezető, klinikaigazgató részére adományozta a csütörtöki közgyűlést megelőzően.

Gerlinger Imre Nagykanizsán született 1957-ben. Általános orvosi diplomáját 1981-ben szerezte Pécsett. 1986-ban csecsemő- és gyermekgyógyászatból, 1989-ben fül-orr- gégészetből, 1998-ban audiológiából szakvizsgázott. PhD értekezését Lézerrel asszisztált középfül- és endoszkópos orrmelléküreg-sebészet címmel 2002-ben védte meg. 2007-ben habilitált. 2009-ben egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 2009-ben egyetemi tanári kinevezést kapott és a Klinika tanszékvezető professzora lett. 2013-ban szakmai irányításával Európában kilencedikként a Klinika új, forradalmi hallásjavító műtéti eljárást vezetett be. Az implantációs módszerrel rendkívüli mértékben javítható a hallás, alkalmazásával a régebbi, titáncsavaros eljárással szemben jóval kevesebb szövődmény lép fel.

Külföldi szakmai gyakorlatot 1992-ben a hollandiai Utrechtben, 1994 és 1997 között az angliai Liverpoolban és a Gloucesterben az egyetemi fül-, orr- gégészeti klinikákon szerzett. 2001 és 2003 között az angliai Nottinghami Egyetem Queen’s Medical Centre Fül-orr-gégészeti Klinika Fülsebészeti Osztályának vezetője. 2004 és 2009 között Pécsett egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Fül- orr-, gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikája igazgató-helyettese, 2009 óta igazgatója. 1991 óta az Egyetem fül, orr-, gégegyógyászat tantárgy oktatója, 1997 óta angol nyelven is.

Gerlinger Imre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tagja, a Magyar Fül-, orr-, gégegyógyászok Társasága Vezetőségi tagja, a Fül-, orr-, gégegyógyászat szaklap szerkesztőbizottsági tagja, a Fül-, orr-, gégészeti Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Fül-, Orr-, Gége Orvosok Egyesülete Gége Microchirurgiai Szekciójának elnöke, az Európai Fülészeti Akadémia Közép-kelet-európai Régiójának titkára, a Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Bizottságának tagja.

Forrás: Pécs MJV Polgármesteri Hivatala

A Fishing on Orfű és Lovasi András is ünnepel 2017-ben

Jövő júniusban tizedik születésnapját ünnepli a Fishing on Orfű fesztivál, amelynek egyik alapítója, Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) a rendezvényen lesz 50 éves és különleges koncertet ad.

“Talán az egyetlen fesztivál a Fishing on Orfű, amelyet többségében zenészek rendeznek” – fogalmazta meg a rendezvény sikerének egyik titkát Lovasi András kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A jubiláló fesztivál 2017-ben ötnapos lesz, június 20-án kezdődik és 24-én zárul. A nyitónapon akusztikus produkciók lesznek, köztük Lovasi “csendesülős” koncertje.

Lovasi András, Lovasi 50
Lovasi András Kossuth-díjas zenész a Fishing on Orfű fesztivál sajtótájékoztatóján a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. december 6-án. Jövő júniusban tizedik születésnapját ünnepli a Fishing on Orfű fesztivál, amelynek egyik alapítója, Lovasi András a rendezvényen lesz 50 éves és különleges koncertet ad. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A népszerű zenész elmondta, hogy bár a Kispál és a Borz jövőre lenne 30 éves, nem áll össze újra a zenekar, amely az elmúlt három évben a Fishing on Orfűn valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét. “Azért Kispál András és Dióssy D. Ákos ott lesz velem a színpadon és természetesen Kispál-dalokat is eljátszunk” – jegyezte meg Lovasi András.  A Lovasi 50 koncert mellett a Fishing on Orfű nyitónapján akusztikus koncertet ad a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Budapest Bár is. A fesztivál zárónapján alternatív gálakoncertet rendeznek, az elmúlt tíz év alternatív slágereivel és legfontosabb előadóival.

Egyedi Péter sajtófőnök elmondta, hogy a három éve teltházas fesztivál jövőre több új helyszínnel bővül. Házon belül, tehát a Panoráma Kemping területén alakítják ki A tűzhöz közel elnevezésű erdei kisszínpadot, amelyen egyszemélyes produkciók lesznek láthatók, 2017-ben elsősorban zongoristák a pop, a dzsessz és a klasszikus zene világából. Az orfűi fesztivál területén kívül, a faluban kívül létesül három új helyszín. Az egyik egy folkudvar lesz a Fonó Budai Zeneház szervezésében, a másodikon színházi előadásokat tartanak a POSZT szervezőivel karöltve, a harmadik pedig a gyerekek számára biztosít szórakozási lehetőséget.

Bérczesi Róbert Fishing in Orfű
Bérczesi Róbert zenész, dalszerző a Fishing on Orfű fesztivál sajtótájékoztatóján a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. december 6-án. Jövő júniusban tizedik születésnapját ünnepli a Fishing on Orfű fesztivál. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Fishing on Orfű himnusza jövőre a hiperkarma Megünnepelni jó című dala lesz, a fesztivál “védőszentje” pedig Lévai Balázs. A műsorvezető, producer rendezi a rendezvény akusztikus nyitónapját, akárcsak a szintén Lovasi 50 jegyében szerveződő koncertet 2017. november 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. Ez szintén akusztikus est lesz, amelyen a zenész-énekes eljátssza “az első 50 év legjobb dalait”.

“Ez egy picit hosszabb koncert lesz, mint az orfűi és több lesz a vendég. Kézenfekvő lett volna, hogy az elmúlt három év tematikus visszatérése során a Kispál és a Borzzal is fellépjünk az Arénában, de Orfű sokkal jobb közeg volt arra, hogy azokat a számokat is előadjuk, amelyek korábban kevésbé voltak előtérben” – mondta Lovasi András. A zenész az MTI kérdésére válaszolva kitért arra, hogy a Kispál és a Borz a következő néhány évben nagyobb akcióra nem készül. “Az felmerült, hogy első koncertünk 30. évfordulóján, 2017. október 10-én lépjünk fel a pécsi Szenes Klubban, de ez csak terv. Az elmúlt három évben lettek közöttünk szabad szikrák, impulziók, de ez nem volt elég arra, hogy új dalok szülessenek. Újra azt éreztem, mint régen, hogy a legtöbb energiát én toltam a produkcióba, a többiek nem vettek benne részt teljes odaadással. Vannak időszakok, amikor jól állnak a csillagok, és vannak, amikor nem” – fejtette ki Lovasi András az MTI-nek.

A jövő évi Fishing on Orfűre kedden délután indul a jegyértékesítés, a részletes zenei programot várhatóan 2017 tavaszán ismertetik.

Forrás: MTI

 

Mézeskalácsból készült el Geresdlak

Mézeskalács falu - Geresdlak
Geresdlak Mézeskalácsból

A település mézeskalácsból készült mása Geresdlakon 2016. december 5-én. A száztíz darab ház közel negyvenöt kilogramm lisztből, húsz kilogramm cukorból, hat-hét kilogramm mézből és száz tojásból készült el. MTI Fotó: Sóki Tamás

Hálózatosodás az egészég területén – Pannon Egészségipari Klaszter

Sokan, sokféleképpen vélekedünk az egészségügyről. Abba már kevesebben gondolunk bele, hogy milyen szerteágazó lehet a tágabb értelemben vett egészségipar. Egy több éve működő klaszterszövetség eddigi tapasztalataira építve értelmezi újra az egészségipar területén dolgozók együttműködési lehetőségeit.

A Pannon Egészségipari Klaszter működését az egészségipar vállalkozásai K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) tevékenységének minél hatékonyabbá tétele indokolja. Az e célra létrejövő szakmai együttműködés 2008-ban kezdte meg működését.

Varga Gábor klasztermenedzser elmondta, hogy az egészségipari klaszter által biztosított keret célja a tagok fejlesztési és jövedelemtermelési képességeinek javítása: a kölcsönös üzleti előnyökön alapuló hálózatszerű együttműködés a versenyképesség növelése, a hazai és nemzetközi piaci jelenlét erősítése, a kutatás-fejlesztés összehangolása, az oktatási, marketing- és reklámtevékenység hatékonyságának növelése, fejlesztési tervek és elképzelések összehangolása, foglalkoztatási lehetőségek bővítése érdekében a Klaszter nyitott az egészségipar bármely vertikumában tevékenykedő vállalkozás, kutatóhely vagy más intézmény felé, melyek érdekeltek és hajlandók egy tartós kooperációra egészségipari innovációk fejlesztése és piacra vitele érdekében. A klaszter politikai tevékenységet nem folytat.

A klaszter tagjai az eredményes és hatékony együttműködés érdekében a Klaszter keretében történő együttműködésekben kiemelten törekednek a jóhiszemű és tisztességes együttműködésre, ennek érdekében a projektek sikere érdekében, a külön megállapodásokban szabályozott együttműködések tartalmán túl is, törekednek a közös célok elérését szolgáló minden más körülmény, adat stb. egymás tudomására hozására.

A Pannon Egészségipari Klaszter eredményeit, munkásságát az elkövetkező időszakban a Mecsekinfo.hu olvasói is megismerhetik. (X)

Karácsonyi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta

Karácsonyi BélyegA Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsátott ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek. A vállalat pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi, 115 forint névértékű bélyeget bocsátott forgalomba.

A bélyegképen téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral. Érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven, magyarul, angolul, németül és franciául. Közölték: a bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívben és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta. Hozzátették, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet bármelyik postán feladhatnak az érdeklődők december 26-ig.

Forrás: MTI

Bioműanyagok ipari felhasználást célzó 780 milliós kutatás-fejlesztésbe kezdett a komlói Rák Antenna Kft.

Biológiailag lebomló műanyagok ipari felhasználhatóságát célzó – mintegy 780 millió forintos, hatvan százalékban uniós forrásból finanszírozott – kutatás-fejlesztési projektet indított a komlói Rák Antenna Gyártó Kft. vezette konzorcium – közölte a vállalat az MTI-vel.

Az 1968-ban alapított, ötezer négyzetméteres csarnokában mintegy 130 embert foglalkoztató, műanyag alkatrészek fröccsöntésével, festésével és lakkozásával foglalkozó magyar tulajdonú cég ügyvezetője, Rajnai Norbert kifejtette: a vállalat konzorciumi partnerével, a debreceni Plastic-Form Kft.-vel az ipari felhasználási és minőségi követelményeknek megfelelő  biológiailag lebomló – úgynevezett PLA-alapú – műanyagok feldolgozásához fejleszt ki technológiát. Ismertetése szerint a kukoricából előállított PLA (politejsav) alapú műanyagok sajátossága, hogy ipari komposztálóban – 80 százalékos páratartalom mellett, 45-60 fokos hőmérsékleten, biokultúra hozzáadásával – egy hónap alatt teljesen lebomlanak. Jellemző felhasználási területei a csomagolóanyagok, illetve a rövidebb élettartamú használati tárgyak, például műanyag evőeszközök, tálcák – sorolta.

Rajnai Norbert kiemelte: a nemzetközi újdonságot jelentő kutatások e műanyagok habosíthatóságának, szálerősítésének, hőtűrésének, éghetőség-csökkentésének, illetve ütésállóság-javításának fejlesztését célozzák, de speciális fröccsöntő szerszámok előállítását is tervezik. Az ügyvezető szerint a biológiailag lebomló PLA-fröccsöntési gyártástechnológia jelentősen hozzájárulhat a környezeti terhelés, köztük az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Úgy vélte, fejlesztéseiket többek között a szépség-, és az autóipar alkalmazhatja majd.

A PLA-műanyagok kristályosodási képességének javítása elősegítheti a gyors és hatékony fröccsöntést, gyorsabb ciklusidőt, gazdaságosabb termelést eredményez. A Magyar Suzuki Zrt. beszállítójaként is működő Rák Antenna Gyártó Kft. – az ügyvezető tájékoztatása szerint – 2014-ben egymilliárd 231 millió, tavaly pedig több mint 1,1 milliárd forintos árbevételt ért el. A cég nettó eredménye tavalyelőtt 23 millió, 2015-ben 79 millió forint volt.

Forrás: MTI

Szarvasgomba rekord Baranyában

Több mint fél kilogrammos isztriai szarvasgombára bukkant a Nefag Zrt. egyik gombásza Baranya megyében, a példány több millió forintot is érhet.

Isztriai szarvasgomba
A Baranya megyében talált isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) a Fővám téri Nagycsarnokban 2016. december 1-jén. A Mágnás Béla névre keresztelt 600 grammos gomba, amelyet a Nefag Zrt. egyik gombásza talált, több millió forintot érhet. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) a legdrágább föld alatti gombafaj, ára 2-3 ezer euró (630-930 ezer forint) kilogrammonként, de a különösen nagy példányok ára ennél jóval magasabb lehet – közölte csütörtökön az MTI-vel a fővárosi Triffla erdeigomba-bolt, ahol az érdeklődők péntekig tekinthetik meg a Mágnás Béla névre keresztelt szarvasgombát a Fővám téri Nagycsarnokban. Mint írták, a Baranya megyében előkerült példány a Magyarországon valaha előkerült legnagyobb isztriai szarvasgomba. A mediterrán térségben elterjedtebb gombafaj első példányait 1998-ban találták meg hazánkban, és azóta is ritkaságnak számít. A gombafajt angol neve (white truffle) nyomán tévesen fehér szarvasgombának is szokták nevezni, noha utóbbi egy másik, sokkal kevésbé értékes gombafajt jelöl.

Az ilyen nagyméretű isztriai szarvasgombákat jellemzően árveréseken értékesítik, ahogy a két éve az olaszországi Umbriában talált, közel kétkilós világrekorder is így kelt el több mint 61 ezer dollárért (18 millió forint), az elmúlt héten pedig egy egykilós példányért 112 ezer dollárt (33,9 millió forint) fizettek – olvasható a közleményben. Magyarország eddigi legnagyobb szarvasgombáját, egy 1,28 kilogramm súlyú nyári szarvasgombát (Tuber aestivum) 2014-ben találta egy jásziványi erdőben a Truffleminers Kft. egyik munkatársa. Az óriási példányt – amely a szarvasgombák egy kevésbé értékes fajához tartozik – a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ajándékozták.

Forrás: MTI