A Tanuló Város: Pécs

Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat, melyről csütörtökön este adott ki közleményt a nemzetközi szervezet. Magyarországról először Pécs nyerte el ezt a rangos címet.

Az UNESCO, tehát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az idén tizenhat városnak ítélte oda a Tanuló Város díjat, melyet először nyert el egy  magyar város, nevezetesen Pécs. A pályázók közül egy nemzetközi zsűri választotta ki a címmel kitüntetendő azon városokat, amelyeknél kimagasló és „kézzel fogható” a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein. Az UNESCO által közzétett közlemény Pécs esetében indoklásként hangsúlyozza, hogy a város létrehozott egy olyan platformot, amely elősegítheti és jelentősen hozzájárulhat a további fejlesztésekhez az oktatás, tanulás területén. Páva Zsolt, Pécs polgármestere az elnyert díj kapcsán elmondta: „Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város, és ezt immár az UNESCO is elismerte, melyre valamennyi pécsi polgár büszke lehet. A Város és az Egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város – Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje. Ennek egy jelentős és a lakosság számára is jól érzékelhető megnyilvánulása lesz az idei Pécsi Napok keretében az ún. Tanuló Fesztivál.”

A polgármester hozzátette: „Pécs városa e díj elnyerésével folytatni kívánja azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, mely jelzi, hogy a soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó település a tanulás vonzó helye kíván lenni és maradni, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. Ez a díj reményeink szerint hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a Városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.”

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora szintén örömének adott hangot: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy éppen abban az évben, amikor a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóját, jubileumát ünnepeljük, akkor nyerte el Pécs a „Tanuló Város” címet. Azt gondolom, hogy az egyetem egyre növekvő számú külföldi hallgatóival, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek, és mindent megteszünk azért, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósítandó egyetemi fejlesztésekkel még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Forrás: Pécs MJ Város