Csaknem 560 millió forintból pulykatakarmányozással kapcsolatos kutatás-fejlesztésbe kezd a sásdi központú Y Takarmányipari Kft. – közölte a baromfitáp-előállítással foglalkozó cég az MTI-vel.
A mágocsi üzemében 50 embert foglalkoztató, évi 68 ezer tonna takarmányt előállító vállalat ügyvezetője, Horváth Lajos elmondta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében mintegy 260 millió forinttal támogatott kutatásuk célja komplex technológia kidolgozása a pulykák tartása során fellépő érkatasztrófák megelőzésére, gyógyítására. A hízópulyka állományokban előforduló aorta- és veseartéria repedés miatt bekövetkező elhullás rontja a pulykahús-termelés gazdaságosságát, okai pedig nem teljes körűen ismertek. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara takarmányozástani tanszékének bevonásával megvalósuló kutatás során különféle természetes adalékanyagok kikísérletezésével, azok felhasználásával gyártott takarmányok különböző nagyságú állományokon történő tesztelésével, később alkalmazásával kívánják megelőzni e betegségeket – tette hozzá az ügyvezető.
A fejlesztés keretében a Y Takarmányipari Kft. mágocsi takarmánykeverő üzemében gyártják le a projekt kísérleti takarmányait, majd azokat a kísérleti- és kontrollállományok hízlalására, tesztüzemi körülmények közötti alkalmazására is használni fogják. A magyar tulajdonú Y Takarmányipari Kft. jogelődjét 1991-ben alapították: az akkor még csak táp- és élőállat-kereskedéssel foglalkozó társaság 2007-ben kezdte meg mágocsi keverő üzemében saját receptúra alapján a tápgyártást. A cég több mint hetven – főként a Dél-Dunántúlon működő – partnerének gyárt és szállít pulyka-, valamint broiler-tápot.
Horváth Lajos az MTI érdeklődésére közölte: a cég 2015-ben 10,9 milliárd, tavaly 9,4 milliárd forintos árbevételt ért el, a csökkenést egy cégszétválás eredményezte. Adózás előtti eredményük tavalyelőtt 668 millió forint volt, 2016-ben pedig 650 millió forint várható – tette hozzá.
Forrás: MTI