A Vince-napi hagyományokat elevenítik fel szombaton és vasárnap Villányban és a környező borvidéki településeken.
Disznótoros reggeli, lopózó verseny, borvadászat, hordógurítás és Vince-dalok éneklése is várja a legdélebbi magyar borvidékre látogatókat a hétvégén – mondta el Pataki Kinga, a Villány-Siklósi Borút Egyesület elnöke pénteken az MTI-nek. Mint kiemelte, szombaton a Hordós Vince elnevezésű programon a látogatók megismerkedhetnek a forgalomban még nem lévő – hordókban érlelődő – villányi borokkal. Szombat este tíz borászat – köztük a Bock, a Blum, a Joó, a Polgár és a Jackfall pincészetek – vacsoraajánlataiból is válogathatnak a Villányba látogatók. Pataki Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy a borvidéket négy útvonalon átszelő dűlőjáró programjaik már hetekkel ezelőtt beteltek.
A palkonyai borászok szombati „Nyitott Vince” programján ugyancsak disznótoros reggeli, dűlőtúra, illetve hét pincében borkóstolás, majd vacsora várja a vendégeket. Vasárnap siklósi gazdák szőlőszenteléssel elevenítik fel a hagyományokat. A régi szokásokat felidézve Pataki Kinga kiemelte: Szent Vince napján, január 22-én a szőlősgazdák egyik pincéből a másikba járva áldomásoztak, kóstolták egymás borait és az időjárásból, illetve a metszett „Vince-vesszők” állapotából jósolták meg a következő szüret gazdagságát. „Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak” – tette hozzá.
Vasárnap hagyományőrző programokat rendeznek a Harkányban található Terehegyi Faluházban is, ahol a borok és a tradicionális ételek kóstolója mellett szőlőszentelést is tartanak hagyományőrzők és a helyi dalkör közreműködésével. A programokat este Vince-napi bál zárja – mondta el az MTI-nek Herendi Ferenc, a Harkány Városi Könyvtár, Kulturális- és Sportközpont igazgatója.
Forrás: MTI